| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
Vagy tán a vad, fájdalmas szó, amelyre megdobbant a szív és / felhorkant: / Hogy vaj' miféle fájdalom beszél magában így? Mely Isten adta, / Isten küldte átok az, mely így zokog? / Akkor is, ó akkor is |
| [Füst Milán - A pásztor] |
A pásztor / / Tört szívvel, melyből fájdalom csordúl, / Lejti táncát a szél s közben búskomor... / Felhők szállnak el felette zordúl / S már az |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
sovány nyakam... / S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt / bennem a néma fájdalom... / De most az esengés sirjába tér. Sokáig ingott, remegett, / titokba' sírt, / Majd elfordúlt |
| [Füst Milán - A holdhoz] |
Ím' elhagylak benneteket, mert felléptem a sötétség csúcsára, / édesanyámhoz, oda / Honnan a fájdalom is csak még nagyobb ragyogásom, / Hol enmagam részege lengek... vagy ringatom magam és áradok / De |
| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
a gondjaink felé. / Övék a föld, mivel a bűn övék. Mit nékik tavasz szenvedése / s mit a fájdalom! / S az elhagyottak nagy sirása lenn a völgyek alján? / Egyeseknek fel volt tüzve kontyuk, mint a |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
s megkérdezed majd tőlem: " miért fiam s hogyan? " / S e hangra, mint a gyermek, felfigyel az alélt fájdalom s e / szózatod / Majd húnyt szememből ismét előcsalja régi könnyeim, / Hogy ami néma már, hová tünt |