| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
ott leselkedel és rajtam ütnél onnan, állj elő! / S ha sánta volnál netán: tudós púpos, aki mindig fázik, / egyre didereg... / Ülj le tehát a kályha mellé. Csend van ott. / Hamvába hull a tűz ugyis, már |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
ébreszt / Nem tudja, mint kerűlt oda, / Körötte pókok, dongafák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is... / Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok... / Ahonnan jöttem, jobb dolgom volt ennél |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
kelt e sok panasz! / Ámde az én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog / Megpróbált lelkem! Vörös fenn a hold sarlója |