[Füst Milán - Oh holdözön] |
És némán járkál egy komondor. / S ki titkot tud s fiakra gondol: /' Szürke kandúr lassan pislog, / Fénybe' fürdik és dorombol. / És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás, / Megállnék most a lusta fényen / S |
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
vegye át gyengéd testét, elbágyadt szivét az alvó végtelen! / Lelke zengve változzék meg, olvadjon a fénybe: / Ó alvó fények áhitott hazája: végtelen! / Ó végső koppanás a szíven, végső döbbenet: halál! / ó |