[Füst Milán - A fegyenc fia] |
sarkaira jól vigyázz / S nehogy patkányt kiálts megint, ha este van. / S a sötétet se panaszold a fények alján, / Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked minden / árnyban... / Oh boldogabb, ki mint |
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
testét, elbágyadt szivét az alvó végtelen! / Lelke zengve változzék meg, olvadjon a fénybe: / Ó alvó fények áhitott hazája: végtelen! / Ó végső koppanás a szíven, végső döbbenet: halál! / ó minden szédületek |
[Füst Milán - Részeg éjszaka] |
nagypénteki részegek, dicsők, / Hogy belefeküsztök a szélbe, nők / Nem kellenek már néktek s földi fények, / Úgy száguldoztok, mint a vőlegények. / Oh elhamvadni volna jó / És feltámadni megint részegen |