| [Füst Milán - A szőlőműves] |
tavirózsa, leúszik a Hattyú. / Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beboritja, / Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya / Fekete, tar venyigék közt össze vissza szórt... / S |
| [Füst Milán - Madrigál] |
odalent? / Szerelmed már nem kell neki... / E város minden kölke régen ismeri / Botod, monoklid s fehér keztyűd / És tudja már, hogy öreguras vagy és elnyűtt, / Szerelmed már nem kell neki, / Ha verset |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Míg a várúr drága s habos husú almákat evett / S amíg egykedvűn kártyázott egy bús lovaggal, / S fehér macskája lustán nyújtózott egy színes szőnyegen. / / V. / AZ ÚJ SZOBRÁSZHOZ! / / Hidd el: egy |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
forradalom, / Mely minket, nyolcszázezer földfia sáppadozót kihajítson / a lyukakból, / Hogy a fehér naptányér felé víjjogva dobna fel / S a tiszta fény felé, a boldogabb csodálkozásra megtanítván |