| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
mire vágyol ott? hogy hívjanak? szeressenek? / Esengő asszonyok a karjukat s a szívüket / Tárják feléd? Egy egész nép, mely éjjel vándorol, / Téged kiáltson s tán az országúton néhány misztikus lovas |
| [Füst Milán - Tél] |
Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fény alá... / S himnuszaimat zengettem feléd! és harsogtam / S rajtad feledtem szomoru szemeimet: vígasztalan örökkévalóság! / Kakasviadal volt |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
kedves után, ki szép volt és kegyetlen, / Könnyű és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd/ is ó gyönyörű élet, / Ki meggyötörtél s most a rideg sírba küldesz, elviselhetetlen / Éjszakáim |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
de messzi tűz / Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét: / Már én is úgy vagyok, hogy futnék bár feléd... / Olykor megállok téveteg' a féluton, / Mert féltem álmaim javát és nem tudom, / Hogy nem a |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
nekem e földi lét, / Amelyből felriadok olykor s mint a fák, / Az ég felé jajongok s messzi fény, feléd, / S az Urat hívom tanuságomúl, hogy itt vagyok... / Ó fényből árnyba változó világ! / Az életed |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
S ahogy teremtettél, búskomor tekintetemmel, / Gondjaim terhén merengek, barna hajam eső veri / S feléd tárom ki két karom... / S kiáltanék a mélységből, hogy halld szavam... / De megismersz e még? / Vagy |