| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
pihenteti, ója, / Csendet akar most már az öreg óra. / Únja ő már figyelni az időket! / Múljanak el felette! |
| [Füst Milán - Elégia] |
éppen, révbe ért a lélek s itt ott tengve lengve / Boldogan tanyázott s ím' az idő nyomtalan múlt el felette, / mint a fellegek, de jaj a látomás, / Nehéz a látomás, fullasztó mély a hang és zord az intelem |
| [Füst Milán - A pásztor] |
szívvel, melyből fájdalom csordúl, / Lejti táncát a szél s közben búskomor... / Felhők szállnak el felette zordúl / S már az alkony éjszakába fordúl. / S a barna hegyről rég lejött a nyáj / ( Mint barna |