| [Füst Milán - A jelenés] |
a nap / Büntettél, aki jó voltál, mint a hegység oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt / homlokodon. / Oh Vladimir Iljics, vajjon lehet e |
| [Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
bizonytalan, fekete vízben lomhán tovaúszik... / A hold pedig most minden fényét világoskék páncélú felhő/ lovasokra szórván: / Így orgyilkosságról a sötétben senki se tud s kihalt utcákon / rohan a |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
Elvetem palástomat is, mit varrt valamely szeleverdi szeretőm, / Elhagyom lakomat érted: rászáll a felhő, megűli köd, / Jer menjünk, hiszen szabad az országút... / Nem jobb neked, királyod én, ha újból |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
a kő még itt maradt, / De ti már elrepűltetek, a lábatok nyomából pára lett / S a könnyetekből őszi felhő, / Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne részetek, / De mint a forgószél, úgy zúgtatok el |