| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
megédesűl / Hogy csupa báj és fény borítja tőle, illeti / Elfáradt lelkemet s a gyötrő hév is szinte felmagasztosúl, / A gyötrő hév bizony! Óh emberek! / Ti nem tudjátok ám, ki voltam én! / A láng... oly esztelen |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
kavarogva / Füstöt vet a fény s eliramlik... S ami túl van az alkonyaton, / Derengni kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt. / Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye |