| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
Oh nagypénteki részegek, dicsők, / Hogy belefeküsztök a szélbe, nők / Nem kellenek már néktek s földi fények, / Úgy száguldoztok, mint a vőlegények. / Oh elhamvadni volna jó / És feltámadni megint |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
S vak erők / Vonúlnak itt, mint órjás látomások? / S lobbannak el? Hisz úgyis téli álom már nekem e földi lét, / Amelyből felriadok olykor s mint a fák, / Az ég felé jajongok s messzi fény, feléd, / S az |
| [Füst Milán - A kalandor] |
néz a vándor... / És óhajtana lenni téli hó, / Vagy vágyna lenni pusztán délibáb / És mindaz: mi e földi lét fele, / Mely sápadtabb, mert nincs vérrel tele... / Mi eltünik s nem mondta: élni jó! / S |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
Nehéz sötét. S hol felhőid osonnak el, / Egy kis csillag dereng ott s oly szelíd... / Súlyos teher e földi lét nekem. / Úgy mondják, mély álmomban meggyógyulhatok... / De nem lehet, aludni nem tudok. / S a |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
erre vársz? / S ha mind ott állna is, mert sok van itt boldogtalan, / S ha mind: az egész földi nép a folyók partján összegyűlvén / elmulasztott életéről / Néked énekelne, míg betelt az idők nagy |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
ékes / S mint vendégük: beszédes / S a mesterségemben nem alkuvó... / Uram, felékesítettél a földi téreken / S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
napsütés: aranyrózsáidat... / Mi mindent szerettem, már nem tudom. / Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz, / Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát / Képzeltem hozzá... S ma már |