fog

Két korcsmáros arra megyen, rájok sem hederít... / S ha borús az ég és villog a víz, pisztrángot fog a hegyi / patakban... / Rablókkal szigorú... S hová a hollók leűlnek, / Kószál hajadonfővel az

is / van lángod: / Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv / a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is. / Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, / melyből

S így kezdődik a hajnal. /* / S majd lobot vet a tornyokon / S a dicsőség nyugalma, mint az áradás fog elömölni ég és föld / között / És döng a tömkeleg, amely világnak mondatik / S a harsány valóság

S minek halnék meg ily korán, / Ha még egy pirkadatot láthatok? / Majd rózsaszín leszek s áradni fog/ Szívemből énekem, akár a nagy vizek / S a hold alól a szél / Máris ringatná habjaim, nem érzitek