| [Füst Milán - Motetta] |
a vége látom. / Oh nincs e földön egy barátom... / S mi sistereg és csikorog, / Mi hempereg és úgy forog, / A keserű / Mennydörgetős ménkűvel barátkozom |
| [Füst Milán - Tél] |
A fagyott göröngy majd úgy repül, akár a vak madár, / Veri a szél, a forgó szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó / szélvihar / Lökéseiben csapdos, szárazon kopog és megver... / S képzeld el ezután |
| [Füst Milán - Cantus firmus] |
lobogni kezd az úton / bomolni kezd a pályán / s mint a megőrült csillag / okádja fájó lelkét / forog és nincsen társa / dühöng és nincs ki lássa / százszor is megfiadzik / magát emészti falja / vak |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
s villódzva pörög körülötted, egy mámoros, / éji világ... / S a hold is karikába gyürűzve, őrjöngve forog, / Mert érzi, hogy közeleg a hajnal. / S mi sötétbe' tenyészik, most pendűlve feléled / S ez |
| [Füst Milán - A jelenés] |
igen. / Pedig eláztatta őket a víz, megette a tűz / S holott porhanyó házukban is a gyerekeik emléke forog még... / Oh hát ilyen nagy az Eszme, mondd Vladimir Iljics, ilyen? / Hogy életen, halálon, hogy |