| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
Az éj kábúltjait. De mégis oh hová? / Hová visz mind e tűz? Az éj határtalan! / S mint kiket furcsa ihlet szentelt szenvedélye űz: / Köztünk sok ember sírt, sok már halála napját emlegette / S |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
pap, ki állig gombolkozva s ünnepélyesen, / Dühvel ordítva rázza ökleit, hogy visszhangzik a vidék s furcsa/ kézmozdulatokkal is őrjöngve hazudoz: / Fájt az élet nekem is, nem voltam érzéketlen sohasem. / Ám |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
alszik zsákokon, / Befal, ledől s horkolván sose lát / Bozontos mellű éjszakát. / Mint tófenéken furcsa limlomok / S a furcsa népség, mely ott imbolyog: / Olyan vagyunk. A nyelve hogy pörög / Egynémely |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
a saját horkolása ébreszt / Nem tudja, mint kerűlt oda, / Körötte pókok, dongafák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is... / Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok... / Ahonnan jöttem, jobb dolgom |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
Befal, ledől s horkolván sose lát / Bozontos mellű éjszakát. / Mint tófenéken furcsa limlomok / S a furcsa népség, mely ott imbolyog: / Olyan vagyunk. A nyelve hogy pörög / Egynémely utcalánynak s hogy röhög |
| [Füst Milán - Kántorböjt] |
Kántorböjt / / Uram, ez az éved is de furcsa! / Úgy látszik, rosszul bőjtölünk. Az évszakok / Zordak: a nap, a hold s a Merkúriusz / Tán rosszul |