fut

Ugy megkongatja véle, ami tátong, hogy az hánytorogva felindul / S a kopárság szélei habzanak... / Fut a kiáltás, minden kiáltás fut erre mifelénk s olykor / Házunk ajtajánál olykép kavarog, mint a

élő parázs a talpán / némaság űl a nyelvén / béna szivében kétely / siket agyában átok / így fut a semmiségbe / lobogni kezd az úton / bomolni kezd a pályán / s mint a megőrült csillag / okádja

Itt múlnak el, itt repülnek az évek / És fellázadnod, sírnod oly nehéz, / Oly gyorsan zátonyra fut az ész / S a szív az égre ellankadva néz... / Nézz feljebb: ott az égi mértan / Szabálya fénylik és

Oh holdözön! / / A hídon batyuval megy át egy ember, / Ki bejárta Dániát... / Az úton vénasszony fut át / És némán járkál egy komondor. / S ki titkot tud s fiakra gondol: /' Szürke kandúr lassan pislog

Ha csontjaimat meg kelletik adni " / ( Arany ). / / Vad iramban fut e vad fogat. / És mintha biztos célba vinne, jó födél felé: / Befut az aggság, kórság, a

azt szeretnék, hogy félálom és e sárga derengés között / Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd alatt, a gomolygás alatt és vissza többé nem idézhető... / Ott

porba ejtettem a könnyem is itt... De megbántam én az / életemet. / Isten veled Henrik! Zsufolva fut emlékeivel / E kis világ. Oly terhes már. Egy végeláthatatlan tölcsér / Vár reá az útak végén. S

hogy az hánytorogva felindul / S a kopárság szélei habzanak... / Fut a kiáltás, minden kiáltás fut erre mifelénk s olykor / Házunk ajtajánál olykép kavarog, mint a hózivatar... / Bambán mozdul meg

oda. / Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán / Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik. / Igy lesz e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz