[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
a szépség s fáj minden szeretet, titkomról sose / szóltam ezért, / Csak, mint a régi pap, ki állig gombolkozva s ünnepélyesen, / Dühvel ordítva rázza ökleit, hogy visszhangzik a vidék s furcsa / kézmozdulatokkal |