| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
ama tájékát figyeled, hol a nap / Aranyabroncsokat ereget, sötét tűzkarikákat hajigál s hol gyorsan/ kavarogva / Füstöt vet a fény s eliramlik... S ami túl van az alkonyaton, / Derengni kezd és |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
talán feledem? e sötét művészeket / s a sok kapualjat? / Ahonnan így úgy, akár a fürge halál, oly gyorsan s kecsesen / Surrantak elő s pörögtek el az éjben? / S hogy a lelkek órája is én voltam a sok között |
| [Füst Milán - Repülj] |
nem szivesen élek. / Itt múlnak el, itt repülnek az évek / És fellázadnod, sírnod oly nehéz, / Oly gyorsan zátonyra fut az ész / S a szív az égre ellankadva néz... / Nézz feljebb: ott az égi mértan |