hadd

Egy merev gondolaton s több komolyabb dolgokon foglalkozva / tünődik! / S szájára teszi ujját: hadd bánjon el ővéle az enyészet! / Mindez tetszésemre van. De lásd: tajtékos szájjal mégis

éve lesz bizony, / Hogy elapadt torkában az ének, oh hadd panaszlom, / fáj ez emberek! / Ez egyszer hadd beszélek erről is! elszántam rá magam / kimondom hát, hogy fáj nekem / E bús kis öregasszony dolga

földalatti völgyeibe! / Sáppadtan önts tehát a reszkető láng bíborába még kevés, nehéz / olajt, / Hadd csapjon fel magasra s lobbanva égjen el s hirdesse kínjaid / Mi Urunk előtt, ki bús felhők mögül

forgok. / Nem hiszek a kinyilatkoztatásban / S hogy így néz ki megváltása után mind e nagy világ, / Hadd dalolok a megaláztatásban: / Minden gondolatom, mint az ótvar / És átok minden emlékem és nyomorúság

gondolnék a sírba' lenn. / Oh elhamvadni volna jó, / Buzgón álomba kezdeni... / E részeg éjszakán hadd jósolok: / Hiába futsz ott fenn aranygolyó, / E föld súlyos beteg, mint én vagyok. / Az inség itt a

meg, tudom, mert aggá tette gondja. / Jaj, húsz éve lesz bizony, / Hogy elapadt torkában az ének, oh hadd panaszlom, / fáj ez emberek! / Ez egyszer hadd beszélek erről is! elszántam rá magam / kimondom hát

És félni? emberek! Nem nézhetem a holdat / lassan is? / E szép világ hát nem enyém?... ó hagyjatok! hadd sírok még / ezen... / Mert tegnap ifju voltam még, szivem oly ifju volt... / S mint álmos, nehéz

végre tündökölt, / A sok közt oly kevés? / Nem tudja senki sem. / Oh szállj meg hát nagy látomás! / Hadd tudnám meg, mi végre voltam? / S mivégre volt a bölcsesség, vagy lázadás, / Vagy azt, hogy mire