| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
víz, pisztrángot fog a hegyi / patakban... / Rablókkal szigorú... S hová a hollók leűlnek, / Kószál hajadonfővel az alkonyi mezőkön: / E kovácsnál, gondoltam, veretek egy hárfát, / Mert megvolt bennem a vágy, hogy |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
Munkát, amely boldogít s nőt, aki szeret, / Megadod majd, megadod máskor... / Most megtörten s hajadonfővel állok Eléd / S ahogy teremtettél, búskomor tekintetemmel, / Gondjaim terhén merengek, barna hajam |