| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan fénylene végtelen távolból s körötte sokkal szebb csillagok: / Szikráznának táncolva szép rendben s |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
a nap: sötétbe' marad. / / 2 / Beteg, bús lelkem rokona, bús alvó kikötő, hol derengő fénynél / Halkan, halovány kísértetek járnak: éber hajósok és sárga tüzek / S őrt áll egy fekete katona magosan, s |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
lelkek órája is én voltam a sok között s ha sodorta / őket a szél, / Gyakran megűltek a párkányon s halkan hozzám / Lehajolva hallgatták a beszédem, megnézték az időt... / S hogy némaságomtól e gyengédek |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
patakzik. / S ballag a kormos dombon a vándor s bús lelkében az őszi / Bánat kútja bugyoghat halkan s szüntelenül, / S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt / Sok zöldszemü vadmacska s néhány veres |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
Féltik a zsákmányt, akit elragadtak s rám vicsorítanak / csúnya kutyafejeikkel: ) / Ámde a halott is halkan sírt, / Szelíd volt: átengedte magát egészen, vigyék el már, vigyék el! / ( Még nem ébredt fel másik |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
És okosság: tebenned egyesűlvén vannak! / S téged dicsőít szavam először, hogy szólalok s nem halkan többé, / De önérzettel, mert fennhangon szóljon a hívő: / Egy férfihez szólok most s hozzá intézem e |