| [Füst Milán - Elégia] |
paráznaságomat / S hogy űzöm asszonyok között a gyönyörű szerencsét! / Oh jól tudom: ki ott időzik, hallgatag bizony, elhagyja / mulatozását! / Egy merev gondolaton s több komolyabb dolgokon foglalkozva |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
még, szivem oly ifju volt... / S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek, / Ma már olyan. Sötét és hallgatag. Kifordúlt sarkából az életem... / Oh némely látomás felér egy ezredévvel! Mindegy. Semmi baj. / Én |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
Hogy jobban megismerjelek, ki vagy? Sötét vagy e? / Kivel a sötétségben oly rég szembenézek, hallgatag király: / rejtélyes elmulás |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
És csend van mindenütt. / Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő messzeségeken / S a napnyugat mögött mi lappang, mely világ |
| [Füst Milán - Intelem] |
Diák vagyok én még most is, / Egyedül élek, mint a kóró most is... / Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag/ S konok, magadba mélyedő, akár a rab, / Kit mélyen sért a napfény is, hogy él, / De majd elvégzi ő |