| [Füst Milán - Panasz] |
el nem érhet nálad, ásitasz... Mindez mivégre van? / Vagy én sem értem már az életet? Minek van hangom, / nem tudod? / Mint aki kincses zsákkal jár és folyvást elveszít belőle / s mindhiába |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
őrjöngve hazudoz: / Fájt az élet nekem is, nem voltam érzéketlen sohasem. / Ám torkom összeszorúlt, hangom rekedt vala s félve, félszegen / Csak hadonásztam képtelen kinomban s kettős fájdalommal, / hogy |