| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
egymagad. S el elcsodálkozol, ha este van. / Majd lőporos táskádból estebédedet / Előszeded... S a hatalmas, nagy némaságban, mint a csontvázé, / mely enni kezd, / Iszonytató két állkapcsod ropog s egymásba |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
gennyes ajakakkal hiába szidalmaz: / Téged fennhangon nevezünk, téged elképzelünk: Igazság! / Hatalmas nemtő! / Te voltál mindig a bölcsek képzelete! S mint a foszfor / Úgy világít tenéked a dolgok lelke |
| [Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
az eszményképeid / S valóban képzeleted kövér nőknek hízeleg a főztjükért, egy / nagy leves, / Hatalmas sűlt tökök és répák, hízott borjak járják olykor űltödet / körül / S te lassan ingatod a fejed erre |