| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
volt nékem a sikoltás és sok a kurjogatás is, / Mert én voltam az évszázadok őre, de megúntam... / Hirdesd: / Elfáradt szivét ezentúl pihenteti, ója, / Csendet akar most már az öreg óra. / Únja ő már |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Lobogj én lelkem, mint a kósza szél... / Mint a hajnali kiáltás, amely messze bolyong / S hirdesd, hogy végbevitted, amit sors és szenvedély / E földön rád szabott. Leróttad tartozásodat / S csak |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Végül is versem, légy hát az utolsó! / Mondd meg a lányoknak: csak őket szerettem! / S hirdesd még egyszer, hogy sokat szenvedtem én. / S hirdesd: / Nagy urak órája egy kastély felett, havas |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Mondd meg a lányoknak: csak őket szerettem! / S hirdesd még egyszer, hogy sokat szenvedtem én. / S hirdesd: / Nagy urak órája egy kastély felett, havas éjszakán, / Végsőt kongattam még egyszer, éji időben |