| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
új életre kél: / Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem... /... Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed / És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív / kivet... / Taníts |
| [Füst Milán - A holdhoz] |
szemeddel úgy meredj reá, hogy megdermedjen / benne a lélek... / Parancsold meg néki a csendet.. / Hisz égi országutadon te vagy az úr / S néked népes az éjszaka. / Hozzád szól a susogás, öreganyó |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
kiálts megint, ha este van. / S a sötétet se panaszold a fények alján, / Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked minden / árnyban... / Oh boldogabb, ki mint a szarvasok / Az anyja méhében tanul |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
e földnek, úgyis tudjuk, / nincs neked... / S hogy hajad koronája lángban áll talán, úgy képzelem, hisz/ évezredek óta hordod ugyanazt: / Hogy mit tesz: mindig ablakokból nézni másik ablakot... / S mi |
| [Füst Milán - A Mississippi] |
nékik egy gödölyét / " S ízes ételt készít vala nekik ", ej ugyan, mit is magyarázgatom / annyit? / Hisz megszoktál te angyalt és ördögöt egyaránt, ismerem / a fajtád. ) / De lásd én máskép vagyok ezzel |
| [Füst Milán - Henrik király] |
lennék utolsó kürt / amely megfuvatik néki, / Szegény porai hogy attól megremegjenek valahol... / Hisz még annyi se voltam, gyenge gyertyafény csak az arca / előtt, pislákoló lángomat a fuvalomtól / Egy |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
Halottak éneke / / I. / MI BÜNÖM VOLT A CSEND?... / 1 / Élő Isten, mért haltam meg ártatlanúl / Hisz mint liliom, tiszta volt szivem. / És bámúlt nagy szelíden akarattalan / Mély, szomorú állatszemem |
| [Füst Milán - Óda pártfogómhoz] |
görnyedten / Hajolok le lábaid elé és esdekelve kérlek: / Töröld cipőd sarát fenkölt homlokomhoz! / Hisz néked köszönöm én, hogy vagyok még, hogy lettem, / Vaj' hogyan bókoljak a jótettért, hogy élek |
| [Füst Milán - Öregség] |
felelne a tenger... / Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora. / Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a / széllel / S még egyszer hangoztatni |
| [Füst Milán - Sirató] |
nem ujúlsz már meg sohasem. / Hogy voltál itt és éltél hirdetem! / De meddig vagyok én még híradó? / Hisz örökké nem tart az életem! / S ki tudja, mint itélt a bősz biró? / Időm a sír felé, öreg barát / Oly |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
Ilyenkor termi meg sötét virágait. S te fenn remegsz / Magános csillagom. / Rád nem figyel a köznép. Hisz parány vagy ott, / Hol az égnek annyi más kevélye tündököl... / Szent haragot ki szórsz, borúd tüzét |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az állatokhoz jó? / Hisz tovább szenvednek az állatok! / Mivel garázda vagy s mi voltál mindig is: kegyetlen! / S minek van |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
Megóvom fénykoszorúd / S dédelgetem álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi / maradandó! / Hisz úgy látlak máris ködön át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz / S mégy húnyt szemeiddel sose járt |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
S mi őt dorgálja, feddi? S vak erők / Vonúlnak itt, mint órjás látomások? / S lobbannak el? Hisz úgyis téli álom már nekem e földi lét, / Amelyből felriadok olykor s mint a fák, / Az ég felé |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
szokása más, a nép ott halkszavú / és búskomoly, / Ez volt hazánk. / De mért is szólni minderről, hisz vége van. / Bizony, hogy szegény lelkünk elszakadt az ágról, amely hordozá / s akár a túlérett |
| [Füst Milán - Sirató] |
Hogy íly hamar elmentél, / Nyers éneket ki fújtál, / Most hideg házikódba bújtál. / Mi lelt? Hisz voltál féktelen / És nem volt benned semmi félelem. / " Nagyot ugrani! Az élet árja / Habjai |