hold

egy óriás parittya / Fekete, tar venyigék közt össze vissza szórt... / S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl / És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél... /... Csak épp megnézi még hegyét, kicsit

pendűlve feléled / S ez egyszer még elmélyül az éj is. Sok holdi poronty / Ilyenkor nyeri létét s a hold alá szalad nyavalyássa melegedni. / S ott rí megbabonázva, míg a többi bolond / Zabolátlan veti

láthatok? / Majd rózsaszín leszek s áradni fog / Szívemből énekem, akár a nagy vizek / S a hold alól a szél / Máris ringatná habjaim, nem érzitek? / Oh kár fáradnod vélem égi dajka, lásd / Öreg

gaz, / Amely burjánzik: annyi volt az ember s minden cselekménye, / fényes napja, ám az éj / S a hold bizony megejtett mákonyával s fenn a fürtösfejü csillagok, / Az édesek voltak meghittjeink. Nem volt

És sírtunk volna tán, akár a bűnbánó cseléd... / S a hold eközben ment az útjain tovább / Oh teli hold borús, nagyszemű, éji báb, / Tán asszony voltál egykor s visszajársz a tág / Mezőkön fenn, hol örök

bizony... " S mi megöleltük volna ősz fejét / És sírtunk volna tán, akár a bűnbánó cseléd... / S a hold eközben ment az útjain tovább / Oh teli hold borús, nagyszemű, éji báb, / Tán asszony voltál egykor

most a sírokat őrzöd / És reggel a rétet s a csendes, reggeli lombot! / Mert lásd, nem múl az éj s a hold gyötör! ki fenn a tébolyúlt, / a bomlott, / Jajongó fák között az ágakon tán megakadt örökre! / Ó

az Alpesek mögűl / S a békességet menten felkavarta s boros lelkünket, mely rég / pihent: / Az órjás hold, / Ily félelmes még sose volt. / Akár a fényes kanca, nyugtalanul s gőzt lehelve / Vágtatott a

tobzódva csatangolt. / Minden táncol s villódzva pörög körülötted, egy mámoros, / éji világ... / S a hold is karikába gyürűzve, őrjöngve forog, / Mert érzi, hogy közeleg a hajnal. / S mi sötétbe' tenyészik

épp úgy számontartják oh emberek gyermekei, / mint ti... / S félálomba' tünődnek. S mire felkel a hold is s megindul véle a / felszél, / Hónuk alá dugva meztelen fejüket inganak. / Így élünk errefelé

megindul véle a / felszél, / Hónuk alá dugva meztelen fejüket inganak. / Így élünk errefelé... Én a hold ködét nem szeretem. / Huzódnám mindjobban ilyenkor afelé, ami melenget... / S mihelyt az alkonyatra

Egy csillaghoz! / / A hold letűnt. Most delelőjén áll az éj. / Fatönkök állnak benne, mint a vadkanok. S a fekete kert

az én anyám is te vagy. Az édesanyám vagy, a másikat / a varrónőt, lásd, megtagadom... / Édesanyám a hold... nálad születtem én, létem titka ez: a te / öledből, / Te dajkáltál éngem... s innen a fekete

emlékezik e? / S szerelme énekére van e kedve felkelnie csendes / Kriptahelyéről s feljárni a kétes hold oly hamiskás fénye alá, / Magánosan és búsan hallgatózni

verem / S a hegy nem domború, de sötét lap kék egen / És jaj, a fekete hegy mögül éppen kibújt a hold: / Ó ha most, ha most aludni tudna égő két szemünk / S a nehéz gondolat oszolna könnyü köddé / S a

zúdúl fel a tó és elnyugszik. / S az idő sűrű, bizonytalan, fekete vízben lomhán tovaúszik... / A hold pedig most minden fényét világoskék páncélú felhő / lovasokra szórván: / Így orgyilkosságról a

Uram, ez az éved is de furcsa! / Úgy látszik, rosszul bőjtölünk. Az évszakok / Zordak: a nap, a hold s a Merkúriusz / Tán rosszul bolyg a híg világi űrbe'? Kérünk, / Add meg a mi boldogságunk' is, hogy

csillagok / S a folyón túl feltündökölt tündéri fény: egynéhány sárga lámpa... / S fenn halványúlt a hold/ S az ének íme elhangzott és vége volt. / A polgármester! kiáltottam én, de már ez nem is kellett

megtorpannak előttük, igen. / S mint a kiskutyák, úgy hunyászkodnak meg előttük a Nap / meg a Hold/ S mint a pulykák, kurrogva reppennek fel előttük a csillagok is / S menten szét is pattantja őket

aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog / Megpróbált lelkem! Vörös fenn a hold sarlója éjjelente / Szenvedéseim forró lehelletétől! S pokoli két vörös szem repűl / A magasságba

A holdhoz / / Rongy alak szalad a hold után. / Álld utját áldott Euméné a tolakodónak, szegd meg szemtelen / szaladását, / Toppints feléje

étetsz, megzavarsz, / Fejemben mérgeket kavarsz. / Így jár, no lásd, megannyi nép, / Ki véled hold viszonyba lép