| [Füst Milán - Oh holdözön] |
Megnyílnék Néki, mint a nő / És hallgatnék, akárcsak Ő. / Oh holdözön, te végtelen! / Nem ér fel hozzád értelem. / Miféle bűn a léted mélye, / Hogy jussod földünk annyi kéje? / Sugárzik ott fenn s én |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
lested, míg alant a sötét földeken boldog / komondorok / Járták az éjszakát s fel felugattak hozzád, mint a kócos szellemek. / A tél van itt megint. Ki tudja? tán az utolsó neked. / Hírek kovácsa |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
Ki teremtettél s megátkoztál, / Ki megcsókoltál és eltaszitottál, / Uram, én nem tudok már szólani Hozzád! / Néma lettem én s a szívem nem talál. / De majd! az idők végével talán, ha dolgom itt letelt / S |
| [Füst Milán - A holdhoz] |
Parancsold meg néki a csendet.. / Hisz égi országutadon te vagy az úr / S néked népes az éjszaka. / Hozzád szól a susogás, öreganyó motozása... s akiknek nem telik / olajra, / Szegény varrónők tűje az éjben |
| [Füst Milán - A magyarokhoz] |
emberek! / Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie... / De légy türelmes, szólok hozzád, vedd a Libanon / Ös cédrusát, e háromezeréves szűzet, rá hivatkozom, mert / onnan vándoroltam |