[Füst Milán - Emlékezetül] |
József körúton sétáljon. Rég meghaltatok. / És veletek halt el a Nevetés barátaim s a szív / Ezernyi íze, bája, / Hogy bugyborékolt tőletek az utca! mindig is úgy képzelem: / Hogy lejjebb hajoltak a |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Én mindezt láttam, mélabús öreg / S nem vállalkoztam többé kűzdelemre... / Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé / S a gondolatom mind: halálomé. / Nem hagytam el kemencém, bárki jött is, / Csak |
[Füst Milán - Egy magános lovas] |
az alkonyaton, / Derengni kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt. / Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő |