| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
Az igaz bíróhoz! / / Ki egyformán osztod szemeidnek fényét, mint a nap, / S hisznek e benned, vagy sem |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
sem, ezt érzem én. / Oh társaim, / Ti bús anyáknak gyermekei valahányan, szóljatok hát: / nem úgy igaz e, hogy a szívnek / Csakis az anya éneke súlyos és fájdalmas, / Ahogy fájdalmasok a terhes fának |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
mind e tanú hazudik. Félálom / játszadoz / Érzékeikkel. De még be is csempésznék közénk, kik való igaz/ emberek vagyunk, / És húsunk is van, mely körömmel téphető, / E vértelen félálmokat. / E gazok azt |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
elhatároztam, magamba szállanom s hogy végkép' / Elhagyom barátaim, szerelmem is s kezembe véve igaz könyvedet / A nagy magánynak áldozom az életem. / Nehéz a valóság nekem: elmenekülni tőle / Ó míly |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
Epilógus: O beata solitudo! / O sola beatitudo! / Szózat egy igaz művészhez / / Sokféle az ember, ó költőm, van fenséges is gyengéden élvező, / S van olyan, ki létét |