[Füst Milán - Barátaimhoz] |
szó, amelyre megdobbant a szív és / felhorkant: / Hogy vaj' miféle fájdalom beszél magában így? Mely Isten adta, / Isten küldte átok az, mely így zokog? / Akkor is, ó akkor is, megérdemeltem egykor |
[Füst Milán - Oh latin szerelem] |
hogy élek, oly biztos, hogy megszöktetem onnan, / Csak aztán jól készüljön a kedves, mert nincs Isten, aki tervem / megakasztja! / Mivelhogy, énekeljetek ti szép mezők! én elviszem őt... / S a vén |
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
a szerencsefiak hirtelen nőtt, nagy indulatával, / Emelted volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt / Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet. / S olybá tüntél vón' akkor magad |
[Füst Milán - A Mississippi] |
ligetek, / Amerre halad, ám te meg se billensz vén csont, még / a fülcimpád se mozgatod, / Dohányzol Isten igazába' s mégcsak feléje se köpsz / a folyónak... / Árjában nem uszol, zátonyain nem pihensz |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
a szív és / felhorkant: / Hogy vaj' miféle fájdalom beszél magában így? Mely Isten adta, / Isten küldte átok az, mely így zokog? / Akkor is, ó akkor is, megérdemeltem egykor barátságotok. / Szív |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
Halottak éneke / / I. / MI BÜNÖM VOLT A CSEND?... / 1 / Élő Isten, mért haltam meg ártatlanúl / Hisz mint liliom, tiszta volt szivem. / És bámúlt nagy szelíden |
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
űlsz s komoran / Vívódol is, hogy mi jót tégy e népen, mivel enyhítsd / Büntetéseit, miket az Isten mért ki rá! / S hogy mikép oldanád meg kemény ostora csomóit! / Jó fejedelem! / Vidúlj fel kérlek és |
[Füst Milán - Oh latin szerelem] |
régen szeretem / S hogy nem mertem mindeddig szólni neki, mert féltem / az anyjától / S hogy biz' Isten mondom, félek tőle ma is. / De sose búsúljon azért, mert most aztán elviszem ám, eltépem / és |
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
Mérges kútból / El nem tagadhatom: irígy bánatból kelt e sok panasz! / Ámde az én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog |
[Füst Milán - Repülj] |
én elfáradok / S nincs kedvem többé keresni a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az örök örvény / S mit Isten tengerébe elhajított, / Hogy nyissam véle majd a titkok ajtaját... / Te szőke égi lánynak símogasd |
[Füst Milán - Henrik király] |
minek is / jöttem ide? / Hogy porba ejtettem a könnyem is itt... De megbántam én az / életemet. / Isten veled Henrik! Zsufolva fut emlékeivel / E kis világ. Oly terhes már. Egy végeláthatatlan tölcsér |