| [Füst Milán - Öregség] |
hegyen, csupa sugárzásba merűlve, ősz haját / verte a szél is / S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé. / S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek / a dombok / S |
| [Füst Milán - Az egyik agg levele Zsuzsannához] |
tudod, mi az? / Az élet oly pimasz / S hiába minden ének, / Itt nincsen kegyelem a vénnek. / Akár az Istenség, / Maradj hát oly rideg... / S hogy hallottál búgó nevetést / És könnyű szót, amely libeg / S hogy |
| [Füst Milán - Öregség] |
is felemelte rá a fejét. Ámde az Istenség / Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek. / Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa / dobot / S erre felelne a hegyomlás s e |
| [Füst Milán - Öregség] |
szavától megállt a malom, megrendültek / a dombok / S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. Ámde az Istenség/ Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek. / Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a |