jaj

[Füst Milán - Álmatlanok kara]
oszolt: / A völgynek öble döbbentő, mély verem / S a hegy nem domború, de sötét lap kék egen / És jaj, a fekete hegy mögül éppen kibújt a hold: / Ó ha most, ha most aludni tudna égő két szemünk / S a
[Füst Milán - Elégia]
ott tengve lengve / Boldogan tanyázott s ím' az idő nyomtalan múlt el felette, / mint a fellegek, de jaj a látomás, / Nehéz a látomás, fullasztó mély a hang és zord az intelem, / amelyre felijedve riadt
[Füst Milán - Objektív kórus]
Indiában a városokra ráfekszik az éj s a pestis / Szörnyű dúlása most elpihen talán. De lám, de jaj, a vad, / vérengző koldusok / Rémes csoportja máris vonítani kezd az ég felé s a jajszó / Lomhán
[Füst Milán - Örökélet]
Nincs e földön s föld alatt! / Magad vagy elméd ős talánya, / Örökre társad, síri mécsed... / S jaj, bús szerelmed vagy magad... / És életed örök magánya... / Ember, bűnös, bús kalandor, / Eltünődtem
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de kifáradtam már! A szenvedés / Eloltja jajgatásom rőt tüzét, eloltja / Halálfélelmemet! / Való
[Füst Milán - Objektív kórus]
hogy erre járok / S kinek szíve tiszta és magános, mint templomi csengetyű lézengő / bánata: / Jaj, jaj elfeledted, honnan származol: vídám valál s öt percig / gondtalan, / Jaj, jaj, míly elbizottan s
[Füst Milán - Objektív kórus]
öt percig / gondtalan, / Jaj, jaj, míly elbizottan s önfeledten éltél, könnyelműn párosodván / Jaj, jaj és visszadönt a szélvész magas csúcsairól most örömödnek / Szörnyüséges, feneketlen bánatok mély
[Füst Milán - Őszi sötétség]
S amíg sok rémeset hadart, mit rég tudok, / Oly testrészét mutatta, mely már ki sem mondható: / " Jaj földdel van teli a holtak szája! / S kik ettek Szilveszterkor májat és diót, / És puttonyból kik
[Füst Milán - Őszi sötétség]
a gonosz, kegyetlen várost, ahol annyit / szenvedék: / Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán... De jaj halaványan, / Sírván jön elém lelkemnek alázata újból... / S mint gyenge koró, amelyre leszállt az
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
merev már s húz a sír felé? /... Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot! /... Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
fáj ám az embernek az anyja éneke. / Hogy értem őszült meg, tudom, mert aggá tette gondja. / Jaj, húsz éve lesz bizony, / Hogy elapadt torkában az ének, oh hadd panaszlom, / fáj ez emberek! / Ez
[Füst Milán - Objektív kórus]
hogy erre járok / S kinek szíve tiszta és magános, mint templomi csengetyű lézengő / bánata: / Jaj, jaj elfeledted, honnan származol: vídám valál s öt percig / gondtalan, / Jaj, jaj, míly elbizottan
[Füst Milán - Objektív kórus]
s öt percig / gondtalan, / Jaj, jaj, míly elbizottan s önfeledten éltél, könnyelműn párosodván / Jaj, jaj és visszadönt a szélvész magas csúcsairól most örömödnek / Szörnyüséges, feneketlen bánatok
[Füst Milán - Objektív kórus]
lézengő / bánata: / Jaj, jaj elfeledted, honnan származol: vídám valál s öt percig / gondtalan, / Jaj, jaj, míly elbizottan s önfeledten éltél, könnyelműn párosodván / Jaj, jaj és visszadönt a szélvész
[Füst Milán - Önarckép]
nagyobb sötétet... / Ugy látom, öregember én már nem leszek. / S most folytassam a régit addig is? Ó jaj, kiáltanám egy / ablakból talán / De gúnytól félek s elbuvok magamba. / Négy izzó fal mered reám
[Füst Milán - Levél Kanadából]
akkor mint pajzsot emelem fel / S tudom: remegve sírok majd utánad életem! / Költő vagyok, oh jaj, kiáltanám váltság után jajongva, / Mint a téli fák, / S a sárkány torkában majd mégis eltünök. / S
[Füst Milán - Örökélet]
öl fürge kés, / Hogy őszi nap víg nép temesse, / S az éjszakának árnyait / Elűzi édes napsütés: / De jaj, magadtól menekvésed / Nincs e földön s föld alatt! / Magad vagy elméd ős talánya, / Örökre társad
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
szemem kancsalít? / Féllábam görbe tán, hogy egyre botlik, merev már s húz a sír felé? /... Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot! /... Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok
[Füst Milán - Objektív kórus]
bánata: / Jaj, jaj elfeledted, honnan származol: vídám valál s öt percig / gondtalan, / Jaj, jaj, míly elbizottan s önfeledten éltél, könnyelműn párosodván / Jaj, jaj és visszadönt a szélvész
[Füst Milán - Őszi sötétség]
mint üvegkehely sárga bora / S mint szőlőfürt, oly áttetsző, szép, édes melle gyümölcse!... /... Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi / vidékre, / S reggel elhagyom ezt a gonosz
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
zengem folyton s búsan / Egyre búsabban Tiédet és a magas Istenét! S szavam / Nem hallod meg ó jaj nekem, soha! / Ó nem hallod soha! / Ezüst trónusodon naphosszat gondolkodva űlsz s komoran / Vívódol
[Füst Milán - A völgyben]
Ha kérdezed, én nem felelhetek. / S minden hiába van. / Egy szóval mondom: én nem ösmerem. / Oh, jaj, nem ösmerem
[Füst Milán - Őszi sötétség]
angyal az égre / mered, / S két átkozott patak forr a hegyekről, dörgő patak párhuzamosan... /... De jaj, rendületlen áll a sötét látomás, mint fekete angyal / ki zajtól sem riad, / És eljövendő bajokat


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.