[Füst Milán - Kántorböjt]
idős anyánkat is! csúnya őszön / Oly bús borús a lelkem: halálát beszéli szüntelen... / Tekintsd a  anyót, ki türelmesen vár a padba', / Ájtatos szegényke! s lelke csüng a fia énekén! / Áldd meg a
[Füst Milán - Őszi sötétség]
nem emlékezem. / " Ej, ej, te selyma, adj e híradásért némi pénzt, / Avagy szagolj meg engemet, ha  az orrod! " / Ez volt bucsúja. És beszítta őt a föld. / És megitták a részeg, éji fellegek. / / IV
[Füst Milán - A Mississippi]
szép egeket... / Ó távoli folyam s ó Ámerika zordon és messzi vadonjai! félek... / Hogy nincs is  bíró s én sose látlak meg benneteket
[Füst Milán - A Mississippi]
messzi, nagy folyókról álmodom. / Én, lásd, ha meghalok / S szivemre teszi majd kezét a földöntúli,  bíró / S jutalmam kérdezi tőlem, megillető igényemet, hogy / szívszakító munkám béreként mit
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
ember életén? / Kamrám sarkában tán az ördög űl? / Különben honnan ez a vad hühó, e halelúja, mely a  bukásán / mindíg hallatik? / S ezt mind felmérni? oh mivégre mind e forró kín s e szótalan / És vad
[Füst Milán - Részeg éjszaka]
S az özvegyasszony dolga jó legyen, / S anyámra gondolnék a sírba' lenn. / Oh elhamvadni volna , / Buzgón álomba kezdeni... / E részeg éjszakán hadd jósolok: / Hiába futsz ott fenn aranygolyó
[Füst Milán - A völgyben]
sarkantyúja van! / A folyó pedig csillan s széles hátán / Apró halfiak ugrálnak fel az ég felé / S a  csillag csak hunyorgat rá, mint a huncut gyermek / S akár a duda szól az éj maga. / Mert nem kell
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
fájó szíved előtt! / Nincs hát mit várni honnan s minek e huza vona, örökös / készületed? / Nem  e aludni? S aki meghalt, gondold meg, jól aluszik. / S nem édes e az álom? S lásd, ha jön az este
[Füst Milán - Szellemek utcája]
a / knídoszi táncmesterek se tudtak feltalálni, / Sem zenét, minek nekem? magam csináltam egykor /  egynéhány dallamot / S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát / sötétben
[Füst Milán - Levél Kanadából]
sem ismer s ha mikor / Pattogni kezd a jég is a messzi sikon s szanaszét repedez, / Ilyenkor a fagy,  előre remegünk, odalenn / Pozdorjává töri a kosaras gátakat. / S máris mint tavaszi gyikocskák
[Füst Milán - Részeg éjszaka]
Nem kellenek már néktek s földi fények, / Úgy száguldoztok, mint a vőlegények. / Oh elhamvadni volna / És feltámadni megint részegen... / Részeg király volnék egy nagy hegyen. / E hegynek én vagyok
[Füst Milán - Kántorböjt]
s lelke csüng a fia énekén! / Áldd meg a gyülekezet népét gabonával, fordúljon a kedved, / Adj  évszakokat s meglásd, a harangozó is / Boldogan kongatja majd a messzeségbe sovárgó, / Énekelő
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
Büntetéseit, miket az Isten mért ki rá! / S hogy mikép oldanád meg kemény ostora csomóit! /  fejedelem! / Vidúlj fel kérlek és nevess: tekints énreám, a szegényre, / Ki lantomat jajgatva
[Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni]
meg kelletik adni " / ( Arany ). / / Vad iramban fut e vad fogat. / És mintha biztos célba vinne,  födél felé: / Befut az aggság, kórság, a foghíjjasság öveibe / S majd a nemlét boldog őslakói közt
[Füst Milán - A völgyben]
szól, csendbe' van, ) / És lappangnak az árnyak is, bár minden árnyban olvad el / S az árnyak járnak  helyen és puha talpakon, / Akár az óriás macskák. Hej, micsoda tánc foroghat ott / A gyepűs téreken
[Füst Milán - Halottak éneke]
Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az állatokhoz ? / Hisz tovább szenvednek az állatok! / Mivel garázda vagy s mi voltál mindig is: kegyetlen! / S
[Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat]
a mélységből, hogy halld szavam... / De megismersz e még? / Vagy elfeledtél, nem szeretsz s már  kezed / Elnehezűlt szivemre többé nem teszed? / S már lázas felhőid közt sincs lakásod / S hiába
[Füst Milán - Az igaz bíróhoz]
hogy életet oszt fénylő melege szemeidnek: / Te csak derűsen mosolyogsz s elrévedve osztasz / S két  kezed osztva mozog, mint a szorgalmas magvetőé / Kit bárgyú szomszédja gennyes ajakakkal hiába
[Füst Milán - Részeg éjszaka]
király volnék egy nagy hegyen. / E hegynek én vagyok királya, mondanám... / S az özvegyasszony dolga  legyen, / S anyámra gondolnék a sírba' lenn. / Oh elhamvadni volna jó, / Buzgón álomba kezdeni
[Füst Milán - Őszi sötétség]
S jóért jótettel fizet: / Éleszd a lángjaik / Pirosló szárnyait / S illesd szemök, hogy álmuk  legyen... / S ott várj, amíg majd völgyön és hegyen / A végső pirkadat köszönt reád / S a végtelenbe
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
csak / béketűrők, akár őseink, / Mivel a tébolytól minékünk óvakodni kell. / Az ajtótokat pedig  lesz zárva tartani. / És ne kiáltozzatok mindétig olyas után, ami nincs, vagy rémlátás / csupán
[Füst Milán - A mélyen alvó]
át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz / S mégy húnyt szemeiddel sose járt utakon. S hogy nélkülem /  neked ott. / S a szívem is bucsút int. S akár a multakért, úgy zokog érted, / Máris felmérné, ami
[Füst Milán - A Mississippi]
nem pihensz, / Varsát sem eresztel, hogy rózsaszín halait / Megmetszve hasukon, kipeckeld a forró,  nyári napon! / Vaj' annyira kibékít az eredmény: megszerzett bungalow d / gyönyöre s a honapok
[Füst Milán - A kalandor]
mi e földi lét fele, / Mely sápadtabb, mert nincs vérrel tele... / Mi eltünik s nem mondta: élni ! / S vidáman múlik el s nem éri vád / Az Alkotót, hogy mit művelt vele. / Az úton mendegél és egyre
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
a matróz... s hogy még / koppant is a vödör / És megcsörrent a lánc is, így állítja ezt egynéhány  tanú. / S hogy lenn a víz sárgán lapúlt, sunyított és figyelt, / Hogy alattomosan világított a sűrű
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
gabonának dícsérete közben / Végezzétek el e kétes térségen futásotok... / E hajók sose léteztek, ti  Urak
[Füst Milán - Este van]
hang donog: hogy este van. / S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, / Mert  valék. / Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat / Nem törtem meg, ha ingadoztam is
[Füst Milán - Köd előttem, köd utánam]
bárhol bujtam el, lappangtam / titkosan. / Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly  volt álom / mélye meleg köpenyed! / S időnként lengedezni zúzmarák felett, vagy lenni sajátmagam
[Füst Milán - A jelenés]
kell megküzdenie, minden kor / mélyén a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap / Büntettél, aki  voltál, mint a hegység oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.