kap
[Füst Milán - Egy magános lovas]
nagy némaságban, mint a csontvázé, / mely enni kezd, / Iszonytató két állkapcsod ropog s egymásba
kap
. / És nem vagy szomorú. Lóháton álldogálsz s tünődöl társtalan: / Hogy réges rég, az évezredek
Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.