[Füst Milán - Álmatlanok kara] |
már két részre oszolt: / A völgynek öble döbbentő, mély verem / S a hegy nem domború, de sötét lap kék egen / És jaj, a fekete hegy mögül éppen kibújt a hold: / Ó ha most, ha most aludni tudna égő két |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
ékes, leglágyabb hasad, / Ó fogaidnak fényes bujdosása lágy és olvadó száj rejtekén / És ereidnek kék futása tested habfehér terén / S ó kényes, fínom titkaidnak egész ékes bársonytokja te! / S ó |
[Füst Milán - Henrik király] |
Igaznézők ti, csillagos fövegeitekkel a város tornyain, / Hiába hajbókoltok kinn az éjszakában a kék holdtányér előtt... / S néztek az éji láthatár borus messzeségeibe... S mi nem / embernek való |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
busongó világodat s készíts / Tréfás csoportokat inkább, tar kedvemhez ami illőbb... / Teszem azt: kék kányák fecsegő népét fűzfa koronáján! / Mert szép a kidolgozott kőnek nagy tömege s terved: / Két |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
Oh ifjuság, tennen hangodtól mámoros és társtalan / S oh kedves, régi polgármesterünk, akár az álmok kék királya, / oly szelíd... / A város elmaradt már, álmos madarakkal is találkozánk, / Felverte őket is |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
ereszkedik szivemre alá / S a bántott lélek menekűl s vidékeid vánkosára lehajtja fejét, / S míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők, / Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, álmatlan |