| [Füst Milán - Óda pártfogómhoz] |
lennem? / Alázatom pénzét ó fogadd fizetségűl, / Légy kicsapongó, mulass, légy velem pajkos, légy kegyetlen: / Használd homlokomat zsámolyodúl, tobzódj a királyi díszen / S ne félj, nem töröd el reszkető |
| [Füst Milán - A jelenés] |
Oh felelj hát, aki vaj szivü voltál s mégis rettenetes, mert tudtad, mi / az Eszme, / Hogy az Eszme kegyetlen, hogy az Eszme a jóság, de mert jót / akar, azért annyira kegyetlen, / Mert, ami eredendő: a |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
Barátaimhoz! / / Mint a kedves után, ki szép volt és kegyetlen, / Könnyű és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd / is ó gyönyörű élet, / Ki |
| [Füst Milán - A jelenés] |
mi / az Eszme, / Hogy az Eszme kegyetlen, hogy az Eszme a jóság, de mert jót / akar, azért annyira kegyetlen, / Mert, ami eredendő: a rosszal kell megküzdenie, minden kor / mélyén a sötéttel, ahogy foltjait |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
az állatokhoz jó? / Hisz tovább szenvednek az állatok! / Mivel garázda vagy s mi voltál mindig is: kegyetlen! / S minek van köztetek oly sok biró? / Ha mintakép egy évezredben van talán egyetlen / S hogy |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi / vidékre, / S reggel elhagyom ezt a gonosz, kegyetlen várost, ahol annyit / szenvedék: / Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán... De jaj halaványan |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
egy szegény vak állatot! /... Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de kifáradtam már! A szenvedés / Eloltja jajgatásom rőt tüzét, eloltja |