| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett befogni sebtiben s egy nagy / szekéren / Hajszolva felhőt, csillagot / Mi máris száguldoztunk élen |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
És bámúlt nagy szelíden akarattalan / Mély, szomorú állatszemem kerek két ablakán... / Mért kellett elmúlnom hát s lennem semmivé?... / Oh mért nem nézhetem többé a nap tüzét s játékos tükreit / S az |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
a hold / S az ének íme elhangzott és vége volt. / A polgármester! kiáltottam én, de már ez nem is kellett, / Megállt a had magától is az öreg férfi mellett... / ( A nagy ének után fülünkbe' még elébb |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
Uram. / Vagyok kedvük szerint való / És néma, mint a rög / Ki voltam, mint a köd, / Borús, s ha kellett, mint a kés, / Éles és bátran villanó... / Voltam haraggal ékes / S mint vendégük: beszédes / S a |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
így világod ellen, amíg távol volt szemem / S megdönthetetlen állt előttem, mint az éj maga. / Meg kellett törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
éj maga. / Meg kellett törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy / világot, úgy, mint egykoron, / S jajonganom megint akár a |