| [Füst Milán - Az egyik agg levele Zsuzsannához] |
Maradj hát oly rideg... / S hogy hallottál búgó nevetést / És könnyű szót, amely libeg / S hogy kezed a szivedre tetted, / Mert titkos mosolyát is észrevetted, / Ne mondd meg senkinek |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
a mélységből, hogy halld szavam... / De megismersz e még? / Vagy elfeledtél, nem szeretsz s már jó kezed/ Elnehezűlt szivemre többé nem teszed? / S már lázas felhőid közt sincs lakásod / S hiába várom |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem... /... Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed/ És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív / kivet... / Taníts meg rá, hogy újra |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
életet oszt fénylő melege szemeidnek: / Te csak derűsen mosolyogsz s elrévedve osztasz / S két jó kezed osztva mozog, mint a szorgalmas magvetőé / Kit bárgyú szomszédja gennyes ajakakkal hiába szidalmaz |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
magasztos lesz az életem! / Oh nem úgy testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni / S két kezed tördelni vagy az ég alatt... És anyád árnyékán / tűnődöl, mint az eszelős, / Mert nem mersz bús |