| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
derűsen mosolyogsz s elrévedve osztasz / S két jó kezed osztva mozog, mint a szorgalmas magvetőé / Kit bárgyú szomszédja gennyes ajakakkal hiába szidalmaz: / Téged fennhangon nevezünk, téged elképzelünk |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
De szilárdan s szépen állani akarok s élni, mint az elfáradt / oszloptartó leányok, / Szeretni, kit eddig megláttam, derék ha volt és menni / mind előre daccal / S meghalni azután, meglátni végül is a |
| [Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
Oh hol vagytok hát, kik szerettetek? / Mert elmennék, de nincs hova... / Vagy hol van most a lány, kit felneveltetek, / Szelíden szépnek, titkosan s nekem? / Oh Gyula szerzetes, ne késlekedj, adj össze |
| [Füst Milán - Intelem] |
most is... / Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag / S konok, magadba mélyedő, akár a rab, / Kit mélyen sért a napfény is, hogy él, / De majd elvégzi ő és nem beszél... / A sírodat is hagyd tehát |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
kiszóltam az ablakomon... / Szemben egy korcsma volt... S odébb egy gyűlölt kastély... / Ki tudja, kit őriztek ott s mely titkokat? / Oh sokat integettek onnan egykoron! / Ám utóbb néma lett, akár egy |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
A néma / mozgalom / Nem tudja, nem felel... / S hiába bámulod, leselkedel a tüzes ég alá, / Hogy kit szerettél ott, már nem emlékezel. / Így élsz most egymagad. S el elcsodálkozol, ha este van. / Majd |