[Füst Milán - Objektív kórus] |
ki térdelsz / S zokogsz elhagyottan, míg az orgona búg, mint a kiszakadó sírás / Látom bűnöd innen kósza lélek én, ki véletlen hogy erre járok / S kinek szíve tiszta és magános, mint templomi csengetyű |
[Füst Milán - Utra kelni messzi menni] |
S az út mentén köszöntik őt a fák / Füttyent a szél, biccent az ág / S örökre búcsút int az égnek kósza népe, / Körűlrepdesvén sáppadt homlokát... / Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, / Úgy megbámulja |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
pásztor / S a fenyőknek édes és gyantás illata terjeng... / Légy vendég köztük, láthatatlan, / Kósza szellem, mely tüzet / Keres, hogy megtisztúljon abban / S jóért jótettel fizet: / Éleszd a lángjaik |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
A kezdődő homályba zuhan s eltünik... / Az édes és végtelen tengeren, / Lobogj én lelkem, mint a kósza szél... / Mint a hajnali kiáltás, amely messze bolyong / S hirdesd, hogy végbevitted, amit sors és |