| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Szőlőfürtöt tart bús arca elé. / Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. / Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek. / ó mily boldogság is esős időkbe' aludni! / Zúghat a szél most távol temetőknek |
| [Füst Milán - Öregség] |
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve, ősz haját / verte a szél is / S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé. / S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Őszi sötétség / / I. / NYILAS HAVA / / Ősz van, korán sötétül és künn esik. / Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek. / Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, / S csak ködös hajnalidőbe |