[Füst Milán - Elégia] |
S hogy véred, én még itt csapongok: nem bánod! Nézed is / paráznaságomat / S hogy űzöm asszonyok között a gyönyörű szerencsét! / Oh jól tudom: ki ott időzik, hallgatag bizony, elhagyja / mulatozását |
[Füst Milán - Álmatlanok kara] |
lombot! / Mert lásd, nem múl az éj s a hold gyötör! ki fenn a tébolyúlt, / a bomlott, / Jajongó fák között az ágakon tán megakadt örökre! / Ó jőjj, könyörülj meg: álmos vándoraid / Nehéz szemehéjját érintsd |
[Füst Milán - Kutyák] |
S majd lobot vet a tornyokon / S a dicsőség nyugalma, mint az áradás fog elömölni ég és föld / között/ És döng a tömkeleg, amely világnak mondatik / S a harsány valóság kiteljesűl, kitárúl és megáll |
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
volt e bús alak, / Hogy mit szenvedtél érte s mit ríkattalak, / De rád is néztem olykor csupa könny között... / Hol minden elmúlt: árny s a fény, / Hol mind eloszlott: bűn s erény, / Mert a Teremtés ős |
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
s kecsesen / Surrantak elő s pörögtek el az éjben? / S hogy a lelkek órája is én voltam a sok között s ha sodorta / őket a szél, / Gyakran megűltek a párkányon s halkan hozzám / Lehajolva hallgatták a |
[Füst Milán - Habok a köd alatt] |
körömmel téphető, / E vértelen félálmokat. / E gazok azt szeretnék, hogy félálom és e sárga derengés között/ Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd alatt, a gomolygás |