[Füst Milán - Sirató] |
füleli, / Hogy menni jelt ad e már valami? / Szerettelek bizony, amért az őszi csendbe' / Úgy űltél köztünk olykor elmerengve, / Mintha várnád őket: e föld szűzeit, / Hogy jőjjenek Eléd s bánkódva mind / És |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
Hová visz mind e tűz? Az éj határtalan! / S mint kiket furcsa ihlet szentelt szenvedélye űz: / Köztünk sok ember sírt, sok már halála napját emlegette / S némelyik szivéhez tartá már a pisztolyát: / Oh |