| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
katonák gyertyákkal, mint a szentek, / Mindhiába integettek... / S utóbb dobszó is hallaték, / Komor, nyugodt és fennen hangzó, éber trombita, / Köröttünk zengett zúgott már a lég / S a fák... S hiába |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
léptél át a tél fénysávos éjszakáiba... / Az erdőszélen álltál s jött a tél. / A tájat szemlélted, komor világodat, majd sárga csillagod / Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog |