| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
áll a sötét látomás, mint fekete angyal / ki zajtól sem riad, / És eljövendő bajokat sejtet, állván komoran, / És őrködik a táj felett, mert ő a változások őre: / Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s |
| [Füst Milán - A jelenés] |
velejében, ami nincs már? / Mondd, ki tanítja meg a lényeket a hüségre, hogy, ha szomorún is, / komoran is és végleg elkeseredve / De még a veleje se felejti, hogy, bár rettenetes is, de szent a neve |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
hallod meg ó jaj nekem, soha! / Ó nem hallod soha! / Ezüst trónusodon naphosszat gondolkodva űlsz s komoran/ Vívódol is, hogy mi jót tégy e népen, mivel enyhítsd / Büntetéseit, miket az Isten mért ki rá! / S |