| [Füst Milán - Intelem] |
még most is, / Egyedül élek, mint a kóró most is... / Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag / S konok, magadba mélyedő, akár a rab, / Kit mélyen sért a napfény is, hogy él, / De majd elvégzi ő és nem |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
derűl / S a művészetem néki nem vigasság... / Oh boldog az, ki hárfájával hegységet megingat / Ki konok nagyságokat térdre kényszerít / És úgy vezeti kézen őket aztán, mint a gyermeket |