| [Füst Milán - Emlékezetül] |
én, ki legbúsabb valék, / Oh alhatsz már Dezső, a kő még itt maradt, / De ti már elrepűltetek, a lábatok nyomából pára lett / S a könnyetekből őszi felhő, / Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
a háztetők s a vén / Csókák is, ötvenévesek felűltek fészkükön az éjben / S nevettek rajtatok, / A lábatok nyomát kerestem múltkor botladozva, / Sírván mutattam némely utcakőre: lám Árpád talán itt térdepelt |