lásd

megtörhetetlen hidege, / Kergetőznek vala, mint képek, sokszinü változatokban. / S az én nevem is, lásd: apám egy víg királytól lopta nékem. / Képzeld el a feslett kép királyt, amint a játékkártyából

táncolva szép rendben s kerengve, mint a rakéták. / Volna kedvem lenni erősnek, mint te! Lásd az anyám, / Ha csak az ő szeme látná művészetemet oly szépnek, mint a tiéd! / Az anyák szörnyű

egyforma futása, / Hogy Jupiternek s kilenc holdjának sem örülnél, ha lejönne / a kutadhoz inni? / ( Lásd Ábrahám is felállt ám az angyal előtt, megmosta lábaikat / s ledöfött nékik egy gödölyét / " S ízes

És sorra gurítja feléje önnön képével vert, királyi aranyát. / Így képzelgek én is a nevemmel, lásd Dávid! S mi voltam én is itt? / árva fiú! / A sértődöttség vontatott dallamát hagyták rám örökül

magyarázgatom / annyit? / Hisz megszoktál te angyalt és ördögöt egyaránt, ismerem / a fajtád. ) / De lásd én máskép vagyok ezzel, én, mint Ábrahám, / Még lelkesedem Istenért. S a messzi, nagy folyókról

rossz gyerek / És megdőlt szőke fejed, mint az anyaölben, / Oly lágyan símogatták látatlan kezek. / Lásd, én szerettelek bizony / S ma épp a kedvedért iszom / És ősz is van megint, muszáj ma inni bort / A

szavaimnál, mondják meg e gyengédek / s hallgatagok, / Mondják meg eskü alatt: mi emlékük ez a lét? Lásd, fekve / tünődik / S félénken hallgat valahány: az életet ő már feledé. / Holt királyfit kérdezz

készületed? / Nem jó e aludni? S aki meghalt, gondold meg, jól aluszik. / S nem édes e az álom? S lásd, ha jön az este, / Mégsem akarsz te soha lefeküdni. / Pedig lusta vagy ám! Jól ismerlek! Hej, ha

vagyok ezzel, én, mint Ábrahám, / Még lelkesedem Istenért. S a messzi, nagy folyókról álmodom. / Én, lásd, ha meghalok / S szivemre teszi majd kezét a földöntúli, jó bíró / S jutalmam kérdezi tőlem

Igyekezz, ó igyekezz lélek / E föld körén repülni túl! / Nézz feljebb: ott tisztább az ének... / Lásd: hol csattogó harc hangja dúl: / E föld világon nem szivesen élek. / Itt múlnak el, itt repülnek az

vagy é, vagy kerecsen? / Szépséggel étetsz, megzavarsz, / Fejemben mérgeket kavarsz. / Így jár, no lásd, megannyi nép, / Ki véled hold viszonyba lép

csodás világrahozója, Libegő, / S az én anyám is te vagy. Az édesanyám vagy, a másikat / a varrónőt, lásd, megtagadom... / Édesanyám a hold... nálad születtem én, létem titka ez: a te / öledből, / Te

szemmel jár, apró vizeket lel az erdőn: / S ha megitatja vele lelkét, így alkothat kedves remeket! / Lásd most egy méla dallam fuvolára jobban meghat, / Erősebb zenéknek hangos dallamánál... / Tedd meg

csöndes angyal, ki most a sírokat őrzöd / És reggel a rétet s a csendes, reggeli lombot! / Mert lásd, nem múl az éj s a hold gyötör! ki fenn a tébolyúlt, / a bomlott, / Jajongó fák között az ágakon

S a hold alól a szél / Máris ringatná habjaim, nem érzitek? / Oh kár fáradnod vélem égi dajka, lásd/ Öreg vagyok / S nem érdemlek már annyi gondozást, / De ott, de ott, az ablakokba' fenn / Kigyúlt a

bizony / S ma épp a kedvedért iszom / És ősz is van megint, muszáj ma inni bort / A szívem, lásd sírással van tele / S az őszi erdőség nyögése zord... / S az is elhallik ám errefele... / S a szív

tünődik! / S szájára teszi ujját: hadd bánjon el ővéle az enyészet! / Mindez tetszésemre van. De lásd: tajtékos szájjal mégis / visszahőkölök, / Irtózva küzködöm, hátrálva vívok s vívódva menekűlök el