lát

a lelkem gőgjén nem változtatok. / Oh némely ember alszik zsákokon, / Befal, ledől s horkolván sose lát/ Bozontos mellű éjszakát. / Mint tófenéken furcsa limlomok / S a furcsa népség, mely ott imbolyog

részegűlt / Folyvást csak rólad énekeltem, égek, s mint ki végkép elmerűlt / Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz / Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét: / Már én is úgy vagyok, hogy futnék