látta

[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez]
felé, ( árva / zarándok! ) másik / Északibb tájon sárga szántóföldek közt ballagott aratáskor. / Ki látta? / Ezek közül többet, mikor éppen erős napsütés volt s hullott / Az arany fényesség s a csoportos
[Füst Milán - Őszi sötétség]
lábaim mártottam hajdanába' hóba, / S meghűltem részegen Szilveszter éjjelén... / Rég megdögölt, ki látta szégyenem. " / Bárhogy futottam is, még soká üldözött, / S hogy miket súgott, én már nem emlékezem


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.