| [Füst Milán - Kutyák] |
szürke világ / Fekete ködeiből lép majd elő a nap. / De addig is te nem pihensz: a láthatáron lassan áthaladsz... / A láncokat megoldod. S kutyáid szerte vadásznak. / S így kezdődik a hajnal. /* / S |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
vigasság s bár elmúlna már / tőlem ez az élet / S e világ is: mint a csillagképek rendje, vajha lassan elfordulna / szememtől... / És tagadón se kéne megőszült fejemet megráznom / Soha, soha többé |
| [Füst Milán - Önarckép] |
magamba. / Négy izzó fal mered reám csupán, / Az Úristennek vörhenyes haragja, / Majd bólogatva, lassan elmegyek. / S mint ki régen hordja már szivében a halált, / Kárvallott számadó, megbántott, régi |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
mifelénk. / Csóka lépeget ilyenkor a házunk tetején... / Míg odalenn az ártéri szigeten keselyük / Lassan ereszkednek alá... s a tar fák koronáin sorra / megűlnek... / S hogy mit várnak? én tudom. Még él |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
elmulást, / Hol régen s mélyen rejtezel, úgyis még jobban elmerűlsz, / S bevonván fekete tüzeid, / Lassan fordúlsz el e vidékről |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
1 / Szállnak a felhők és útközbe' megállnak. / ( Látja a hajnalt, aki nem tud elaludni. ) / Lassan hajnalodik. S két izmos kovács / Súlyos pőrölyökkel kezdi üzletét. / Sötét a tér még, de halkúl a |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
homályban. / / III. / A RÉSZEG KALMÁR / / A ködben két banya szidott egy részegest. / S a köd fölött lassan haladt egy szép szekér. / S vitt két bohó parasztot: egy vaskos legényt, / S mellette űlt a nyájas |
| [Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
egy / nagy leves, / Hatalmas sűlt tökök és répák, hízott borjak járják olykor űltödet / körül / S te lassan ingatod a fejed erre s titkaidat magad elhallgattatod: / Hogy nincsen hajnalod, mely néked énekelne |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
hittem ezt a létet eddig. Ma már megvetem. / Sietni kell? És félni? emberek! Nem nézhetem a holdat / lassan is? / E szép világ hát nem enyém?... ó hagyjatok! hadd sírok még / ezen... / Mert tegnap ifju voltam |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
a változások őre: / Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s szörnyűket / álmodom, / S a sötétség lassan, mint meleg nehezék ereszkedik szivemre alá / S a bántott lélek menekűl s vidékeid vánkosára |
| [Füst Milán - Panasz] |
Panasz / / Lassú e vén világ. S hiába ostromoltam én is. Rest lett / torzonborz füled. / Oly lassan mozdulsz, mint az ősvilági szörnyek... álmosan / Mozdítod nagy fejed, fordúlsz a törpe nép felé, ki |
| [Füst Milán - Oh holdözön] |
fut át / És némán járkál egy komondor. / S ki titkot tud s fiakra gondol: /' Szürke kandúr lassan pislog, / Fénybe' fürdik és dorombol. / És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás, / Megállnék most a |
| [Füst Milán - A szőlőműves] |
A szőlőműves / / Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanitja. / S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú. / Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beboritja |
| [Füst Milán - Tél] |
az iszonyattól... Lobogás volt itt, lázas vacogás, / lélek, ó árva vándor, / Pornak vándora, lassan vond ki magad innen, úgy akarom. / Ne figyeld a lobogást. Várj. / Amíg majd befordulunk valamerre |